A földárverésekről és az azokat körülvevő visszáságokról, korrupciógyanús esetekről, az Ángyán József által csak “zöldbáróknak” nevezett emberek politikai és gazdasági kapcsolatairól eddig is számos cikket jelentettünk meg. Régi célunk volt ugyanakkor, hogy a földárverések számai, statisztikái, térképei a nyilvánosság számára is láthatóvá váljanak, az érdeklődők szemmel is jól tudják követni a változásokat. Ezért készítettük el Magyarország földosztásának statisztikai atlaszát, amely az állami földek 2015-ös és 2016-os eladását mutatja be. Az adatvizualizációkat egy közel 250 ezer információt tartalmazó adatbázis szolgálja ki.

Reményeink szerint a térképek és adatvizualizációk segítségével az érdeklődők könnyebben el tudnak majd igazodni abban, hogy kik, mennyiért, hol és milyen feltételekkel jutottak hozzá az elmúlt két évben a földjeikhez, kik nyerték a legtöbb földet, kik adták a legtöbbet az állami földekért és melyek voltak közülük a legkapósabbak. Emellett külön foglalkozunk majd egyes körökkel, régi és új nyertesekkel és vesztesekkel. A földárverésekről szóló cikkeink itt is megtalálhatók, és mivel a téma gyakorlatilag kimeríthetetlen, a későbbiekben is tervezünk foglalkozni vele. Ebben számítunk az olvasók segítségére. Aki valamilyen furcsaságot, korrupciógyanús esetet észlel a nevek, lakcímek, ajánlatok, elnyert földek böngészése közben, az legyen kedves, írjon nekünk, és utána fogunk járni! Minden egyes segítségnek, javaslatnak, kritikának is örülünk!

Kérdés, javaslat, észrevétel esetén az e-mail cím: [email protected]

Szöveg: Erdélyi Katalin, Bátorfy Attila
Szerkesztő: Bodoky Tamás
Adat: Erdélyi Katalin, M. László
Adatvizualizációk, grafika: Bátorfy Attila
Aloldal fejlesztése: Pioneers